Hogyan válasszunk padlóburkolatot?

padló burkolatának anyaga, színe, mintája éppúgy meghatározza egy helyiség hangulatát,薄荷falak burkolata。哈内姆伊利克一个választott padlóburkolat一个környezetébe阿兹legalább安尼拉tönkreteszi阿兹összképet,敏塔科波特瓦基hiányos莲妮。Ezért a lakásfelújítás egyik alapvetzhankérdése, hogy melyik helyiségbe milyen padló kerüljön。阿兹elmúlt néhány évben a kínálat igencsak megnichtt, így aki nem jártas a témában könnyen elvész a rengeteg lehetőség között。

梅花鹿padloburkolat

阿兹új burkolat kiválasztása során figyelembe kell venni, hogy melyik helyiségbe fogjuk elhelyezni, mennyire lesz látványos helye, és milyen igénybevételnek lesz kitéve。Illetve azt是számításba kell venni, hogy az adott helyiség stílusába milyen anyagú és mintázatú burkolat illik。一个lakás legkényesebb területe一个konyha és一个közös helyiségek (közlekedő, fürdő, wc) - ezekben一个helyiségekben fontos, hogy jól tisztítható és strapabíró burkolatot helyezzünk一个lábunk alá是。
一个sok éven keresztül elfeledettnek打linóleumpadlók manapság ismét hódítanak。Igen nagy divat lett az alkalmazásuk a lakás közös helyiségeiben, és a teraszon。Még régen csak néhány színben és mintával lehetett beszerezni, ma már igen széles kínálattal várnak az üzletek, így bármilyen stílusú lakásba megtaláljuk a megfelelzyt。

Igen praktikus választás, hiszen a járó felülete kiválóan tisztítható és elég masszív ahhoz, hogy a legnagyobb terhelést is jól bírja, hab vagy textil bevonatú hátoldala pedig jó tapadást, és kellemes érzetet biztosít。埃泽克·梅利特佩迪格根könnyű a linóleum lerakása, így扎克姆伯雷sem lesz szükségünk,阿霍兹,霍基újjá varázsoljuk a padlót。

A linóleum lerakásának lépései

1.Az elslépés bármilyen padlóburkolatot是fektetünk勒Az előkészítés: tisztítsuk meg一个felületet一个cserélni kívánt padló maradványaitól, törmelékektől, ragasztó maradványoktól stb。

2.Majd javasolt egy szintmérés, ugyanis gyakran nem elég egyenletes a padló alapja。Ilyen esetben amennyire csak tudjuk hozzuk szintbe, töltsük ki a sérüléseket, repedéseket tömítőanyaggal, nagyobb eltérés esetén glettelésre是szükség lehet。A linóleum lerakása elzytt azonban ezt hagyjuk teljesen megszáradni。

3.Ha biztosan megszáradt az alapozás, akkor minél egyenletesebben terítsük le a linóleumot。

4.Majd vágjuk méretre: egy sniccer és szőnyegvonalzó segítségével a falhoz illesztve vágjuk méretre。Általános tapasztalat, hogy érdemes 1毫米távolságot hagyni faltól, úgynevezett tágulási hézagként。

5.一个sarkok vágásánál ügyeljünk arra, hogy一个sarokhoz közeledve haladjunk一个vágással, szükség esetén pedig végezzünk segéd vágást。Itt elképzelhető, hogy erzysebb nyomásra lesz szükség, hogy beilleszkejen az anyag a sarokba。

6.Mivel一个linóleum szélessége minden esetben adott, így nagy valószínűséggel szükség lesz illesztésre是一个lerakás során。Ebben az esetben helyezzük egymásra a burkolatokat és együtt vágjuk zyket, így biztosan tökéletes illesztést kapunk。

7.A rögzítés kétféleképpen történhet: linóleum ragasztásával vagy anélkül。哈一ragasztás梅利特döntünk,阿科尔figyelembe kell venni a melegburkolati ragasztók egyik legfontosabb tulajdonságát,阿明登gyártói adatlapban szerepelkiszellőzési idzyt。Tisztában凯尔列尼一fázisokkal,阿扎尔,霍基门尼一kiszellőzés艾德杰,米克尔és门尼艾德格范奥利安fázisban一ragasztó, amíg一tökéletes tapadást埃尔图朱克érni vele。Nagyon fontos ezeket figyelemmel kísérni, mert nem mindegy, hogy nedves fázisban, amikor még nincs szálhúzás, akkor fektetjük-e bele a burkolatot, vagy az optimális félnedves fázisban, amikor már megtörténik a szálhúzás és közepes, vagy magas tapadó erzyvel tudjuk lefektetni az anyagokat。

Az alábbi két képen jól látható, hogy miért nagyon fontos tudni melyik fázisban történjen a burkolat ragasztóba helyezése。

melegburkolat ragasztas

Emellett arra是figyelnünk kell, hogy vagy erjgs nyomást kifejtve kell elsimítanunk a lerakott padlót, vagy egy erre alkmas hengerrel kell végig mennünk rajta, hogy egyenletes kössön meg a ragasztás és ne púposodjon fel a burkolat。

8.Ezután pedig helyezzük fel a szegélyléceket, melyek nem csak meggátolják a szélek rongálódását, de是jól mutatnak。

Találja meg az Önhöz legközelebb eskovsky kereskedkovsky partnerünket!